Búcsú az IV-től

Van az az érzés, amikor életedben először lépsz be egy idegen helyre, de úgy érzed jártál már ott, és rögtön otthon érzed magad. Van az az érzés, amikor életedben először találkozol valakivel, de úgy érzed, mintha régóta ismernéd, ezért rögtön megkedveled. Van az az élmény, amikor mutatnak egy világképet, és úgy érzed, mintha azt te álmodtad volna meg. Így éreztem én magam, amikor két évvel ezelőtt először beléptem az IV-be, megismerkedtem csapattal és cégfilozófiával.

A véletlenek véletlen találkozása révén kerültem ide, és nem túlzás azt állítanom, életem kedvenc munkahelyeként vonul majd be a történelembe és az önéletrajzomba.

Megtanultam, hogy mi az a gitlab, branch, devsite, staging, release. Hogy mi a push-olás, pull-olás, merge-ölés, és cache ürítés. Hogy mi a theming. Hogy mit tud a Drupal. Hogy nem csak a reggeli tükör előtti kétségbeesett álomkórt eltakaró varázslatot nevezik sminkelésnek. Megismerkedtem Ingriddel, a robottal. Megtanultam, hogy mit jelent a vállalás, a story pont, a value pont. Hogy miért fontosak a retrók, hogy milyen jó a szerdai demonap. Hogy minden reggel stand up-pal indul, hogy mit jelent a flow, és miért van védett idő.

Megismertem és megszerettem a szokásokat. Azonosultam cégkultúrával, és egy kicsit feministább lettem. Tudom ki, mire allergiás, ki a gluténre, ki pedig arra, ha túl sokat kérdeznek tőle. Láttam sok vicces pólót, és színes zoknit. Tudom, hogy Zoli szereti a csípőset, István a tésztát, Dávid a gumicukrot, Anikó az indiait, BT a rántott camembert-t, Gábor a csirkét, Ancsa a császármorzsát, Thamas a sóletet, Kulcsi a nagyon rózsaszínű gyümölcslevest, Tibi pedig válogatós. Zsuzsi az instant kávéra esküszik, Szilárd a minőségi süteményekre, Tomi a mandulatejet preferálja, és Vince nem szeret labdázni. Sejtem, hogy Asrob azért fáradt mert amerikai foci meccs volt az éjjel.

Egyszer próbaidő alatt véletlenül írtam egy cikket, és Kulcsi kérte, hogy ne hagyjam abba. Elindult egy folyamat, amit nagyon élveztem, jó volt begubózni a kékszalonba, és leírni amiket gondolok.

Sok-sok aha-élményem volt. Egy olyan társaságot ismertem meg, ahol az emberek szeretik a munkájukat és az emberi értékek minden felett állnak.

Néha elméláztam azon, hogy 20-30 év múlva az irodában majd deres hajú, enyhén pocakosodó, lelkes, nyugdíjkorhatár előtt álló csapat fog dolgozni, hiszen ki az a balga, aki ezek után bárhol máshol keresné a kenyerét, mint egy olyan szervezetben, ami folyamatosan a tagok igényei szerint formálódik, ahogy közösen alakítják a szokásokat, és együtt hozzák a döntéseket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mégis miért döntöttem úgy, hogy kiválok ebből a hozzám nagyon közel álló közegből? Sok éve van nekem egy szenvedélyem, ami minden szabad percemet kitölti. Váratlanul kaptam egy olyan lehetőséget, hogy ebből a szenvedélyből főállású hivatás váljon. Nem volt egyszerű a helyzetem. Hetekig gondolkodtam, pro és kontra érveket sorakoztattam, pénzügyi tervet készítettem, költséget vetettem, súlyoztam, mérlegeltem, excel függvényekkel ismerkedtem, több napos családi kupaktanácsot tartottam. Miután a racionális mutatók egy irányba mutattak, jött a legnehezebb rész, az érzelmi. Álmatlan éjszakák következtek, nehéz szülés volt.

Bár nem lett volna muszáj, kitöltöttem a felmondási időmet, és szomorú voltam.  A búcsúbulim életem egyik legjobb bulija volt, és az azóta eltelt két hónapot nagyon élveztem. Nem bántam meg, hogy magam ura lettem, élvezem a munkám minden percét, de borzasztóan hiányzik a társaság, hiányoznak a mindennapi IV-s rutinok, szokások.

Kicsit olyan, mint amikor az ember külföldre költözik, ahol minden szuper klasszul működik, de van egy űr, hiányzik a család.